Barion Pixel

Kapcsolat

Méhsejt

Kérdéseivel, véleményével keressen bennünket bizalommal!

    Gyakran Ismételt Kérdések

    Méhsejt

    Cégünk egy egyedi technológiával a mézet szobahőmérsékleten szilárd halmazállapotúra tudja hozni
    úgy, hogy az eljárás során semmilyen adalékanyagot nem használunk ennek az állapotnak az
    eléréséhez. Ennek köszönhetően a termék, amennyiben a natúr termékről beszélünk, kizárólag, azaz
    100%-ban mézet tartalmaz. A többi termékünk elsősorban mézet és ezen kívül a csomagoláson
    jelzett természetes anyagokat tartalmazza.

    A méz hagyományos formájától eltérően, ami egy ragacsos, folyékony anyag, termékeink szobahőmérsékleten száraz, szilárd pasztillák. Fogyasztásuk elsősorban szopogató tablettaként javasolt, de folyadékban (pl. tea, kávé, limonádé) feloldva is felhasználhatóak.

    A mézet ősidők óta ételként, édesítőként és gyógyírként is fogyasztja az emberiség. Egyre növekvő számú tudományos vizsgálat a méznek nagyon sok gyógyhatást tulajdonít, elsősorban felső légúti megbetegedések esetén. Számos vizsgálat előnyösebbnek tartja a méz alkalmazását kisebb torok/garat problémákra, mint az antibiotikumok használatát. Mi „csak” a halmazállapotát változtattuk meg a méznek, annak hatásai a feldolgozás során nem csorbulnak.

    Nem szabad azonban megfeledkezni a bekevert hatóanyagokról. Ezek hatásáról a csomagoláson vagy a termék mellé elhelyezett tájékoztatón olvashat.

    A termék pasztillánként kb. 2,1 gramm szénhidrátot tartalmaz. A napi fogyasztható szénhidrát adagba ezt is be kell számítani.

    Ahogy korábban jeleztük, a termék elsősorban megszilárdított mézet és a terméktől függő, elsősorban természetes hatóanyagokat tartalmaz. Az egyes termékek tartalma – pasztillánkénti pontos mennyiségekkel – megtalálható a termék csomagolás. Fogyasztás előtt kérjük olvassák el a vonatkozó információkat.

    A termék választékunkat folyamatosan fejlesztjük és igyekszünk követni a vevői igények alakulását. Amennyiben valamelyik termékünket korábban fogyasztotta, de már nem találja, kérjük keresse meg a terméket a www.floney.ch oldalon. Ha még forgalomban van, akkor valamely forgalmazónál vagy a www.floney.bolt.hu oldalon megtalálja. Ha a termék már nincs forgalomban, akkor www.floney.ch oldalon tájékozódhat hasonló vagy helyettesítő termékeinkről.

    A termék dobozán és a dobozban elhelyezett tájékoztató a biztonságos fogyasztáshoz szükséges összes információ megtalálható. Amennyiben további kérdése merülne fel, akkor a www.floney.ch vagy a Facebook-on a Floney Mézpasztilla oldalakon érdeklődhet.

    A termékünk semmilyen adalékanyagot nem tartalmaz, amely a szilárd halmazállapot elérését és fenntartását segíti. A pasztillák 25 ⁰C tárolási hőmérséklet alatt, napfénytől és sugárzó hőtől megóvva, megtartják fizikai és tartalmi jellemzőiket. Magasabb hőmérsékleten a pasztilla deformálódhat, elveszítheti alakját, esetleg lágy, képlékeny állagúvá vállhat. Ezek a változások jellemzően csak a pasztilla alakját befolyásolja és nincs hatással a fogyaszthatóságra (pl. íz, szín, stb.) nem változik.

    Előfordulhat, hogy a pasztilla a tárolási hőmérséklet miatt elveszíti alakját. Ebben az esetben vizsgálja meg, hogy az elsődleges csomagolás alumínium záró fóliája megsérült-e. Ha nem, akkor az alábbiakat javasoljuk:

    • ha a pasztilla még meleg és meg van olvadva, akkor tegye a terméket hűvös, száraz helyre a műanyag fólia oldallal (hólyagokkal) lefelé. Ha a termék megszilárdult, akkor károsodás nélkül el tudja távolítani a csomagolásból
    • ha a pasztilla már nem meleg és hozzátapadt az alumínium fóliához, akkor melegítse a terméket olvadáspont fölé (pl. helyezze az ablakba vagy a meleg radiátorra) úgy, hogy a csomagolás műanyag oldala lefelé van. Ha az olvadt termék lefolyt a műanyag fészekbe, akkor a csomagolást helyezze száraz, hűvös helyre. Miután a termék kihűlt, pasztilla károsodás nélkül kivehető a csomagolásból.

    Ha a fém zárófólia megsérült, akkor a pasztilla valószínűleg párát vett fel, amitől tapadós, ragadós lehet. Ez nem jelenti azt, hogy a fogyaszthatósága megváltozott. Azt javasoljuk, hogy ilyen esetben, ha eltávolítható a csomagolásból, azonnal fogyassza el. Ha esetleg az eltávolítás így nem lehetséges, akkor helyezze fagyasztóba a terméket, amig az meg nem szilárdul. Ezt követően a csomagolásból könnyen eltávolítható és fogyasztható.

    Termékeinket forgalmazó partnereink listája a www.floney.ch oldalon elérhető. Előfordulhat, hogy nem mindegyik termékünk érhető el az egyes partnereknél. Ebben az esetben keressen minket, segítségére sietünk.

    Minden egyes termékünk dobozán megtalálható az adott csomagolásban lévő termékek fogyaszthatósági ideje. Bár ásatások során találtak 4000 évet meghaladó korú, fogyaszthatónak vélt méz leletet, a fogyaszthatósági idő lejártával mindenki kizárólag saját felelőségére fogyaszthatja a terméket.

    Számos olyan termék (pasztilla, szopogató tabletta) van forgalomban, amely állítása szerint mézet tartalmaz. Ezek a készítmények, tapasztalataink szerint, jellemzően igen kis mennyiségben (1-5%) tartamaznak mézet, tartalmuk valamilyen cukor vagy cukor helyettesítő anyagból áll. Ennek okán a méznek tulajdonított hatások is ebben az arányban jelentkeznek.